Felfelé törő álmok

Rabbi Lea Mühlstein (Magyar Eszter Spitzer)

Jákob létrája nem az égben, hanem a földben kezdődik. Amikor Jákob menekül otthonról, és csak egy követ tesz párnául a feje alá, látomása abból a földből emelkedik fel, amelyen fekszik. Rási, a középkori Troyes nagy kommentátora egy jelentős részletet emel ki: az angyalok nem lefelé ereszkednek, hanem felfelé indulnak. A kinyilatkoztatás – ebben az olvasatban – alulról kezdődik. Az emberi létállapot – félelem, vágyakozás, képzelet – indítja el a mozgást az ég felé.

A Tóra nagy részében a kinyilatkoztatás fentről lefelé érkezik: a Sínainál Isten hangja mennydörög alá a néphez. De Bét-Élnél, Jákob álmának helyszínén, a mozgás megfordul – a kinyilatkoztatás alulról emelkedik föl. Jákob látomása azt tanítja, hogy az isteni találkozás kezdődhet az emberi küzdelemből; a létra a felfelé nyúlás révén feltáruló szentség szimbólumává válik.

A modern tudós, Avivah Gottlieb Zornberg Rási magyarázatára építve az álom utóéletét a testet átható ellenálló erőként értelmezi. A klasszikus Targumra és midrásra támaszkodva megjegyzi, hogy „Jákob fölemelte a lábait… a szíve fölemelte a lábait, és könnyűvé vált a járása.” Zornberg szerint „A föld gazdagsága ad ellenálló erőt Jákobnak… Mozgása, amely egyszerre függőleges és vízszintes, paradox módon felülmúlja az angyalokét.” Míg az angyalok óvatosan kapaszkodnak, Jákob szabadon mozog – maga az emberi mivolta válik szent energiává. A kinyilatkoztatás így fölfelé törő erővé lesz, földi szilárdságból fakadó lebegéssé.

Évszázadokkal később egy másik zsidó álom is a földből emelkedett ki, ezúttal a századvégi Bécsben. A kávéházakban, szalonokban és előadótermekben olyan zsidó gondolkodók, mint Martin Buber, Bertha Pappenheim és Sigmund Freud keresték az erkölcsi és szellemi megújulás útját a kétely korában. A haladó képzelet kultúrája volt ez, ahol a zsidóságot etikai, esztétikai és társadalmi víziókon keresztül értelmezték újra. Ugyanebből a légkörből emelkedett ki Theodor Herzl is, aki inkább volt újságíró, mint teológus, és megálmodta saját létráját a föld és az ég között.

Herzl A zsidó állam című könyve és az első cionista kongresszus nem fentről jövő kinyilatkoztatások voltak, hanem alulról induló kezdeményezések révén jöttek létre. Jákob felfelé haladó angyalaihoz hasonlóan Herzl álma az emberi cselekvésből eredt: találkozókból, röpiratokból, akaratból. Ő nem angyalokról álmodott, hanem küldöttekről, tanítókról és mérnökökről, akik egy nép jövőjének fokait építik. Híres kijelentése – „Ha akarjátok, nem álom” – a vágyakozást szövetségi felelősséggé alakította.

Ez a felemelkedés-teológia áll a reformzsidóság középpontjában. A teremtés és a kinyilatkoztatás az emberi cselekvésben bontakozik ki. A hitet nem a csodákra való várakozás tartja fenn, hanem az, amit teszünk. Herzl korában kevés reformzsidó támogatta a cionizmust; sokan úgy látták, hogy a modern nemzetállam gondolata elvonja a figyelmet a zsidóság etikai küldetéséről. Mégis, Herzl ragszkodása ahhoz, hogy a megújulás emberi kezdeményezésből kell fakadnia, ugyanazt a belső akaratot tükrözi, amely a progresszív zsidóságot is áthatja. Zornberg Jákobja könnyű léptekkel emelkedik fel a földről; Herzl Bécse pedig ezt az ősi felemelkedést a saját erejéből talpra álló nép gyakorlati álmává formálta: a zsidó identitás polgári képzeletté, az etika pedig intézményi struktúrává alakult. Mindkét esetben a kinyilatkoztatás nem kapott ajándék, hanem cselekvés: az isteni cél emberi kreativitás által ölt alakot.

Egy évszázaddal később, Herzl saját városában, a létra még mindig áll. Amit az ő nemzedékének sok reformzsidója elutasított, azt utódaik ma meggyőződéssel vállalják. Bécs „Új Fény” nevű közössége, az Or Chadash, ezt az alulról induló víziót testesíti meg. A Közép-európai progresszív zsidóság gyökereiből táplálkozva a közösség nemrég újraindította a reformcionizmus helyi szervezetét, az ARZENU-t (az Egyesült Államokban: ARZA). Ezzel az Or Chadash Herzl nyomában járva azt erősíti meg, hogy a cionizmus és a progresszív zsidóság nem ellentétes irányzatok, hanem a szövetségi partnerség összefonódó kifejezései: álmok, amelyek emberi kezdeményezésből emelkednek az isteni cél felé. Az ő megújulásuk Bécsben – abban a városban, ahol Herzl először álmodott, és ahol a zsidó gondolkodás egykor virágzott – emlékeztet minket arra, hogy a kinyilatkoztatás ma is alulról indulva bontakozik ki.

Minden nemzedéknek magának kell eldöntenie, hogyan álmodik alulról indulva. Milyen létrákat építünk eszményeink és a világ tényleges állapota közé? Mit fedezhetünk fel még a lábunk alatt lévő föld gazdagságában – amelyen Jákob felébredt, Herzl járt, és ahol ma új zsidó fény ragyog?

A Tóra arra tanít, hogy a kinyilatkoztatás nem csupán a hegytetőn bekövetkező pillanatban jelenik meg; ott kezdődhet, ahol az emberi remény és felelősség találkozik. Amikor merünk cselekedni, és a látomás könnyedsége kísér, csatlakozunk ahhoz a mozgáshoz, amely Jákob álmával kezdődött, és minden alkalommal folytatódik, amikor úgy döntünk, hogy elindulunk felfelé.