Noach – Magyar
Szövetség és ellenállás az özönvíz után
Rabbi Lea Mühlstein (Magyar Eszter Spitzer)
“És szólott Isten: „Ez a szövetség jele, amelyet megállapítok köztem és köztetek és minden veletek levő élőlény között örök időkre. Ívemet helyezem a felhőkre, hogy a szövetség jeléül szolgáljon köztem és a föld között. Megtörténik, hogy mikor felhővel borítom a földet, megjelenik az ív a felhőben, akkor megemlékezem szövetségemről, amely köztem és köztetek van, valamint minden testből való élő lény között, és nem lesz többé özönvíz, hogy elpusztítson minden élő lényt.” (1Mózes 9:12-15)
A Noách hetiszakasz szíve a szivárvány szövetsége, Isten örök ígérete, hogy soha többé nem pusztítja el a teremtést özönvízzel. A Tóra ezt a képet egy elviselhetetlenül törékeny pillanatban mutatja be. Az emberiség alig élte túl; csak Noé és családja lép ki a bárkából egy, a pusztítás nyomait viselő világba. A szivárvány, amely átível a felhős égbolton, hirdeti, hogy a katasztrófa nem a véget jelenti. Ez Isten és az emberiség közötti szövetség kezdete.
A Tóra ereje abban a paradoxonban rejlik, hogy a túlélés soha nem egyszerű. Noé viseli egyszerre a pusztítás súlyát és az újjáépítés terhét. A szivárvány szövetsége nem csupán Isten ígérete, hanem meghívás az emberiség számára, hogy váljanak a teremtés őrzőivé, az emlékezés hordozóivá és az újjászületés építőivé. A pusztulás és az újjáépítés kettős valósága fájdalmasan visszhangzik a modern zsidó történelemben.
Ahogy Noé egy emberi élettől szinte megfosztott világba lépett, úgy az európai zsidóság is elképzelhetetlen pusztítással nézett szembe a 20. században. A holokauszt előestéjén a holland zsidóság élénk és sokszínű volt. Amszterdam virágzó zsidó közösségnek adott otthont. 1931-ben, Hollandiában, Hága városában Levi Levisson kezdeményezésére megalakult a „Verbond” (Szövetség) nevű liberális zsidó mozgalom. Mindössze egy évvel később, Amszterdamban megnyitotta kapuit a Liberális Zsidó Közösség, amely a progresszív judaizmus úttörő jelenlétét jelentette a kontinensen.
A holokauszt gyakorlatilag megsemmisítette ezt a világot. Több mint 100 000 holland zsidót, a közösség mintegy 75%-át gyilkolták meg, ami a legmagasabb arány volt Nyugat-Európában. A legismertebb áldozat, Anne Frank, azóta is a zsidó szenvedés és a zsidó hang kitartó szimbóluma. Naplója nemcsak a pusztítás hatalmasságát tanúsítja, hanem a lélek rendkívüli ellenállóképességét is. „Nem a mindenféle nyomorúságra gondolok, hanem arra a szépségre, ami még mindig megmaradt” – írta 1944 júliusában. Ahogy a szivárvány is, szavai emlékeztetnek arra, hogy még a viharfelhők között is áttörhet egy törékeny reménysugár. Anne Frank hangja azonban, tele vágyakozással, elnémult a bergen-belseni megsemmisítő táborban. A holland holokauszt özöne elsöprőnek tűnt.
E kontextusban a liberális judaizmus újjászületése Hollandiában szövetségi jelentőséget nyer. Az amszterdami közösség majdnem eltűnt tagjaival együtt. Ám a túlélők és gyermekeik a romok után újjáépítettek. Ami létrejött, az egy ragyogó és ellenálló új kezdet volt… egy szivárvány az özönvíz után. Az amszterdami zsinagóga 1960-as felszentelésén Jacob Soetendorp túlélő rabbi az újjáépítést szövetségi ellenállásként értelmezte: „Zsidóként élni Hollandiában Auschwitz után önmagában is tanúságtétel arról, hogy a szövetség nem bomlott fel.”
A holland liberális mozgalom az erő forrása forrásává vált. A mozgalom mintegy 12 évente új közösségeket hozott létre olyan hagyományosan zsidó városokban, mint Deventer, Alkmaar és Utrecht. Emellett úttörő kezdeményezéseket indított, mint a „Judaism in a Box”, amely több mint 100 zsidónak segített visszatalálni gyökereihez, és továbbra is formálja a nyilvános diskurzust olyan projekteken keresztül, mint a „Neighborurs” (“Szomszédok”), amely nem zsidó iskolásokat hív meg, hogy tanuljanak zsidó szomszédaiktól és róluk. Ez a projekt azóta Európa-szerte kiterjedt a Progresszív Judaizmus Európai Uniója és a HIAS-Európa partnerségével működő közösségekre.
2010-ben az amszterdami liberális zsidó közösség új zsinagógát avatott. Ez imaháznak, tanulóközpontnak és különböző vallási, etnikai csoportok találkozóhelyének készült. A fény szimbolikája az épület kialakításában is megjelent; legfeltűnőbb eleme egy hatalmas, hétágú menóra alakú ablak, amely nappal fényárban úszatja a tágas belső teret, éjszaka pedig kifelé sugározza a fényt. Az ellenállóképességet és nyitottságot hirdetve az épület architektúrája üvegbe és kőbe foglalt szövetségi nyilatkozat: a hollandiai zsidó élet nemcsak fennmarad, hanem kifelé is ragyog.
A Noách hetiszakasz szivárvány szövetsége az isteni elkötelezettséget összekapcsolja az emberi felelősséggel. A háború utáni holland zsidóság azáltal, hogy az újjáépítést választotta, vállalta maga részét ebből a szövetségből. Új zsidó életet teremteni egy emlékezéssel átitatott talajon szent együttműködés cselekedete. Anne Frank tanúságtétele, Soetendorp rabbi kijelentése és a holland liberális judaizmus élő közössége emlékeztet minket arra, hogy a szövetség nem szűnik meg a katasztrófa miatt. A szivárvány nem törli el a sötétséget, hanem új színekre bontja azt.
Ma a szivárvány szövetsége arra hív minket, hogy átgondoljuk, hogyan élünk saját korunk özönvizei után. Milyen a szövetségi túlélés egy olyan korban, amikor klímaválság, az antiszemitizmus újjáéledése és háború fenyeget? A holland zsidóság története nem kínál könnyű vigaszt. Inkább a bátorság mintáját adja, arra ösztönözve minket, hogy a romok között is megálljunk és ültessünk, hogy a pusztulásra emlékezve is újjáépítsünk, hogy a veszteséget hordozva is az élet mellett döntsünk.
Amikor meglátjuk a szivárványt, nemcsak Isten ígéretére emlékezünk, hogy soha többé nem pusztít el, hanem saját felelősségünkre is, hogy soha többé ne engedjük, hogy a pusztulás mondja ki az utolsó szót. A Noách hetiszakasz azt tanítja, hogy a katasztrófa utáni túlélés nem a történet vége, hanem a szövetségi felelősség kezdete. A holland liberális judaizmus, amely a megsemmisülés széléről épült újjá, ezt az igazságot testesíti meg. Akárcsak maga a szivárvány, ragyogó jel, hogy az élet, a szövetség és a zsidó megújulás fennmarad.
